Kosár

Pontgyűjtő kártya

Pontgyűjtő kártya program

Általános részvételi feltételek

  1. A Részvételi Feltételek hatálya és érvényessége

A jelen Részvételi Feltételek 2019. szeptember 16. napján lépnek hatályba. A Részvételi Feltételek hatálya kiterjed az Iroda Magyarország Kft. és a Programban részt vevő minden jogi személy (a továbbiakban: Résztvevő vagy Résztvevők) viszonyára, a Programmal kapcsolatos jogokra és kötelezettségekre, valamint azok gyakorlására egyaránt.

  1. A Programban való részvétel feltételei

A Programban részt vehet minden olyan jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet (együttesen Partner) nevében eljáró személy, illetve egyéni vállalkozó, aki a jelen Részvételi Feltételeknek megfelel és az abban foglaltakat teljes körűen elfogadja, továbbá aki a Programhoz tartozó Adatkezelési Tájékoztatóban (a továbbiakban: Adatkezelési Tájékoztató) leírtakat teljes körűen elfogadja.

A Programba új belépők korlátlan számban csatlakozhatnak.

A Programban való részvétel önkéntes.

A Részvételhez szükséges továbbá, hogy a Résztvevő legalább a kötelezően kitöltendő adatokat a valóságnak megfelelően feltüntesse, és nyilatkozzon a jelen Részvételi Feltételek és az Adatvédelmi Tájékoztató megismeréséről és elfogadásáról (a továbbiakban: pontgyűjtő kártya Igénylés).

  1. A pontgyűjtő kártya leírása, igénylése és használata

Az Iroda Magyarország Kft. a Program keretében egy Résztvevő számára egy darab névre szólóan regisztrált, egyedi azonosító számmal ellátott pontgyűjtő kártyát (továbbiakban pontgyűjtő kártya) ad át.

Pontgyűjtő kártya a www.irodamagyarorszag.hu oldalon a pontgyűjtő kártya igénylés menüpont alatt található igénylőlap kitöltésével igényelhető. Az Iroda Magyarország Kft. a pontgyűjtő kártyát az igénylőnek postai úton vagy futár útján kézbesíti, továbbá átvehető személyesen az Iroda Magyarország Kft. ügyfélszolgálatán.

  1. Egy Résztvevő több Partner képviseletében is regisztrálhat.
  2. Egy Partnerhez több Résztvevő is regisztrálhat.

A pontgyűjtő kártya az igénylés befejezése utáni első munkanapon kerül aktiválásra. Az igénylés időpontját követő első munkanapon történt vásárlás után járó pontokkal akkor is megnövelésre kerül az egyenleg, ha a kártya még nem került átadásra.

Az Iroda Magyarország Kft. az egyedi azonosítóval ellátott pontgyűjtő kártyát névre szólóan adja ki. A pontgyűjtő kártya az Iroda Magyarország Kft. tulajdonát képezi. Az összegyűjtött pontokat csak az a személy válthatja be, akinek a nevére a kártya kiállításra és regisztrálásra került. A Résztvevő nem jogosult a pontgyűjtő kártyát vagy az azon lévő pontokat értékesíteni vagy azokkal kereskedni, azokat bármely jogcímen átruházni vagy azokat biztosítékként adni, illetve megterhelni.

A Résztvevők tudomásul veszik, hogy amennyiben a pontgyűjtő kártya használatát harmadik személy részére átengedik, vagy azt harmadik személy eltulajdonítja, illetőleg a pontgyűjtő kártya azonosításához szükséges adatokat más személy számára hozzáférhetővé teszik, úgy az ebből eredő következményekért az Iroda Magyarország Kft. nem vállal felelősséget.

A pontgyűjtő kártya és az azonosításához szükséges adatok megőrzése érdekében a Résztvevők kellő gondossággal kell, hogy eljárjanak. A pontgyűjtő kártyán összegyűjtött pontok készpénzre nem válthatók, tényleges értékük csak a pontbeváltáskor jelenik meg.

  1. A kártya letiltása, pótlása

Amennyiben a pontgyűjtő kártya elveszett, azt ellopták vagy megrongálódott, a Résztvevők írásban kezdeményezhetik annak érvénytelenítését és pótlását az Iroda Magyarország Kft. ügyfélszolgálatánál. Az Iroda Magyarország Kft. jogosult arra, hogy a pótlást kezdeményezőt a személyének beazonosítására kérje. Ennek sikertelensége esetén a sikeres azonosításig az Iroda Magyarország Kft. a pótlás végrehajtását jogosult megtagadni. Az érvénytelenített pontgyűjtő kártya nem használható és újra nem érvényesíthető. Új pontgyűjtő kártya kiadása esetén a letiltott pontgyűjtő kártya érvénytelenítéskori pontegyenlege átvezetésre kerül az új pontgyűjtő kártyára. Az érvénytelenítés és az új pontgyűjtő kártya regisztrálása ugyanabban az időpontban történik. Az Iroda Magyarország Kft. a pontgyűjtő kártya elvesztése vagy ellopása, illetve bármely illetéktelen felhasználása esetén a pontgyűjtő kártya – a letiltást megelőzően felhasznált – egyenlegéért felelősséget nem vállal.

  1. A pontgyűjtés szabályai

A Résztvevők az Iroda Magyarország Kft-nél történő vásárlás végösszegétől és az általuk vásárolt termékek fajtájától, illetve mennyiségétől függően pontokat kapnak.

Az Iroda Magyarország Kft. rendszeresen megjelenő akcióiban bizonyos termékre plusz pontokat adhat, amelyek a vásárlás összege után járó pontokon felül kerülnek jóváírásra.

A pontgyűjtésben valamennyi termékkör részt vesz. A pontgyűjtésben részt vesznek az áruhoz kapcsolódó szolgáltatások, például a bélyegzőlemez készítés, boríték felülnyomás, gravírozás, stb.

 A pontgyűjtés nem vonatkozik a teljesítéshez kapcsolódó szolgáltatásokra, így például a szállítási vagy tárolási költség, közbeszerzési díj, stb.

  1. A vásárlás után járó pontok

- a Résztvevő az egyes, hozzá köthető vásárlások (3.b. esetben) végösszegétől függően minden elköltött nettó 100 Ft után 1 pont,

- valamint az Iroda Magyarország Kft. időszakos akciós kiadványaiban megjelentetett termékek után járó extra pontok.

A termékek után járó extra pontok, valamint a bónuszpontozás időszaka az egyes akciókban kerülnek meghatározásra.

Az akciókban részt vevő termékekről és az akciók időtartamáról az Iroda Magyarország Kft. akciós hírleveleiben, illetve a www.irodamagyarorszag.hu oldalon találhatnak részletes információkat.

Az Iroda Magyarország Kft. fenntartja a jogot, hogy a 30 napot meghaladó késedelemmel kiegyenlített számlák után járó pontértéket sztornózza.

  1. A pontok beváltása

A pontok beváltása a kártyát birtokló Résztvevő által, áru vásárlása esetén válthatók be 1 pont = bruttó 1 Ft értékben. A pontok beváltása ellenében pénzbeli kifizetést teljesíteni nem lehetséges.

Kizárólag pénzügyileg kiegyenlített számla alapján jóváírt pont váltható be.

A levásárlási szándékot az Iroda Magyarország Kft. ügyfélszolgálatának telefonon, vagy a rendeles@irodamagyarorszag.hu e-mail címen kell jelezni. 

Egy vásárlási tranzakció során a vételár minimum 50 (ötven), maximum 100 (száz) %-a kiegyenlíthető pontok felhasználásával.

A Résztvevő a pontok levonását követően a tranzakció során fizetendő összegből fennmaradó összeget egyéb fizetési módozattal egyenlítheti ki.

Abban az esetben, ha a Résztvevő az adott tranzakció során a vételár bármekkora hányadát pontok felhasználásával egyenlíti ki, úgy ez a tény a tranzakció számláján feltüntetésre kerül.

Az Iroda Magyarország Kft. fenntartja magának a pontok beváltásának megtagadására vonatkozó jogát, ha felmerül annak gyanúja, hogy a pontokat szabálytalanul szerezték vagy a jelen Részvételi Feltételekbe ütközően kívánják felhasználni.

  1. A megvásárolható termékek köre

- a Résztvevők az Iroda Magyarország Kft. által üzemeltett www.irodamagyarorszag.hu internetes oldalon szerepeltett termékeket korlátozás nélkül megvásárolhatják az ott feltüntetett mindenkori listaáron

- továbbá az Iroda Magyarország Kft. Hírlevél vagy a www.irodamagyarorszag.hu oldal útján folyamatosan közzéteszi a ponttal megvásárolható termékek körét, amelyet a Résztvevők megvásárolhatnak, részben vagy egészében pontjaik felhasználásával

  1. A pontok érvényessége

A három naptári éven belül fel nem használt pontok a harmadik naptári év utolsó napjával automatikusan törlésre kerülnek. Amennyiben a Résztvevő az adott naptári évben egyáltalán nem használja pontgyűjtő kártyáját, úgy az adott naptári év utolsó napján meglévő pontjai törlésre kerülnek, függetlenül attól, hogy a Résztvevő a pontjait mikor szerezte. Ilyen esetben a pontszerzés a következő kártyahasználat során újra kezdődik, tehát a ponttörlés a pontgyűjtő kártya érvényességét egyébként nem érinti. A jelen rendelkezés alkalmazásában kártyahasználatnak minősül a pontgyűjtő kártyával való pontgyűjtés és pontbeváltás egyaránt.

  1. A Program időtartama

A Program határozatlan időtartamra szól. A Program esetleges befejezéséről vagy felfüggesztéséről szóló értesítést az Iroda Magyarország Kft. a www.irodamagyarorszag.hu weboldalon való közzététellel hozza a Résztvevők tudomására legalább 30 (harminc) nappal a Program befejezését megelőzően. A Program befejezése esetén a befejezés meghirdetett napjával a pontgyűjtő kártyák érvénytelenítésre, a fel nem használt pontok pedig törlésre kerülnek.

  1. A Programból való kilépés és kizárás

A Résztvevő korlátozás nélkül jogosult a Programból való kilépésről dönteni. A kilépésről szóló döntését a Résztvevő az Iroda Magyarország Kft. ügyfélszolgálatán személyesen, vagy levélben hozhatja az Iroda Magyarország Kft. tudomására. Ebben az esetben az Iroda Magyarország Kft. a pontgyűjtő kártyát – a pontegyenleg egyidejű törlése mellett – azonnal, de legkésőbb 1 munkanapon belül érvényteleníti. Az Iroda Magyarország Kft. fenntartja annak jogát, hogy azt a Résztvevőt, aki a pontgyűjtő kártyáját a jelen Részvételi Feltételekbe ütközően használja vagy azzal bármi módon visszaél, a Programból kizárja. Az Iroda Magyarország Kft. fenntartja továbbá annak jogát, hogy azt a Résztvevőt, aki a pontgyűjtő kártyáját legalább 24 (huszonnégy) hónapon át nem használja pontgyűjtésre vagy beváltásra, a Programból külön értesítés nélkül kizárja. A kizárással egyidejűleg a pontgyűjtő kártyája érvénytelenítésre kerül. Az érvénytelenítésig fel nem használt pontok minden esetben elvesznek, amellyel kapcsolatosan a Résztvevőnek az Iroda Magyarország Kft.-vel szemben igénye nem lehet.

  1. Személyes adatok kezelése

A pontgyűjtő kártya igényléssel Résztvevő a regisztráció során személyes adatait önkéntesen megadja, hozzájárul személyes adatai kezeléséhez a jelen Részvételi Feltételekben foglaltaknak megfelelően. Résztvevő tudomásul veszi, hogy az Iroda Magyarország Kft. a pontgyűjtő kártya letiltása, cseréje és az azzal kapcsolatos más ügyek intézése során személyes adatait a személyének beazonosítása érdekében elkérheti. Ha a Résztvevő személye nem azonosítható be, a pontgyűjtő kártyával kapcsolatos ügyintézést az Iroda Magyarország Kft. jogosult megtagadni. A Résztvevőnek a pontgyűjtő kártya regisztráció során megadott elérhetőségei változását be kell bejelentenie az Iroda Magyarország Kft. részére az Iroda Magyarország Kft. ügyfélszolgálatán. Az Iroda Magyarország Kft. nem vállal felelősséget az adatok felhasználásával keletkező vagy a változások bejelentésének hiányából fakadó károkért és következményekért.

Az Általános Adatvédelmi Rendelet (Az Európai Parlament és Tanács 2016/679 Rendelete a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról) (Továbbiakban: „Rendelet”) értelmében az Ön regisztrációja különleges adatokat hordoz/hordozhat magában. Az Iroda Magyarország Kft. mint adatkezelő a Rendelettel összefüggésben jogos érdekből kezeli e dokumentumot. Az Ön által beküldött dokumentumot az Iroda Magyarország Kft. a cégen belül jelszóval védett, hozzáférési jogosultsággal korlátozott meghajtón kezeli, és a jogos érdek fennállásának megszűnésével visszaállíthatatlanul törli.

Adatvédelmi kérdéseivel, kéréseivel a továbbiakban forduljon hozzánk bizalommal bármelyik elérhetőségünkön.

  1. A Részvételi Feltételek módosítása

Az Iroda Magyarország Kft. fenntartja a jelen Részvételi Feltételek egyoldalú módosításának a jogát azzal, hogy az esetleges változásról a Résztvevőket a változás hatályba lépése előtt legalább 15 (tizenöt) nappal a www. irodamagyarorszag.hu internetes oldalán tájékoztatja. A mindenkor hatályos Részvételi Feltételek megtekinthetők a www. irodamagyarorszag.hu weboldalon.  

  1. Egyebek

Az Iroda Magyarország Kft. postázással kapcsolatos felelőssége a regisztráció során megadott címre történő küldemény feladásig terjed. Az Iroda Magyarország Kft. a küldeményeinek postázását kizárólag Magyarország közigazgatási határain belüli címre vállalja. A pontgyűjtő kártya igénylő adatlap kitöltésével és elküldésével a Résztvevők kijelentik, hogy megismerték és elfogadják a jelen Részvételi Feltételeket, valamint annak későbbi módosításait és az Adatvédelmi Tájékoztatót.

2019.09.09. Iroda Magyarország Kft.  

 

Bélyegző rendelés
Toner kereső
Reklám- és ajándéktárgy